MENÜ
                               6 év után először Budapesten!
Valahol 
        Európában...           
   
Musical két részben
2010. június 19
Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Zeneszerző: Dés László  

"Sokan figyelmeztettek, hogy egy legendás filmből veszélyes musicalt írni, mindenki számon fogja kérni rajta a film értékeit." - mondja Dés László zeneszerző - "Nem féltem ettől, hiszen a zenének óriási hatása van, ha sikerül megtalálni a hangot".

 

1954 január 9.-én született Budapesten. 1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger   Ferenccel együtt megalapította a Trio Stendhalt. Az együttessel nagy sikert ért el, több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is. Zenéjük különlegessége a kamarazenével vegyített dzsessz volt.

Együttese mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte (pl.: Nyom nélkül, Egymásra nézve, Egy teljes nap,Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, avagy éljen május 1-je!, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok). Emellett musicalt is szerzett (pl.: Valahol Európában (musical), A dzsungel könyve), valamint a Jazz + Az együttesnek is dolgozott. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékára az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel.

2003-ban új együttest alapított Dés sextet néven, melynek szaxofonosa lett, egy évvel később a Magyar Jazzművészek Társaságának elnökévé választották.

Pályafutása során többek között dolgozott Geszti PéterrelBereményi GézávalCharlie-val és Presser Gáborral.

Liszt-díjas (1999), Érdemes művész (2003), Kossuth díjas (2007).
 

  

 A darabban elhangzó dalok

  • Prológ + Kuksi dala - Nem szabad félni
  • Staub
  • A menet
  • Gyerekjáték
  • Ficsúr dala
  • Vándorlás
  • Talán - Éva dala
  • Veszélyben a haza
  • Halotti ének, fohász
  • Valahol Európában - Simon Péter dala
  • Nézz rám! - Hosszú és Suhanc szerelmi kettőse
  • A zene
  • Mi leszek ha nagy leszek?
  • Miért van? - Hosszú dala
  • Kuksi halála - Nem szabad féln

Dalszöveg:      Nemes István

 

Szövegkönyv:  Böhm György,  Korcsmáros György,  Horváth Péter

 

 

 

Hírek

Asztali nézet